INUYASHA

-Vörösen ragyogó félhold-

1. Fejezet: Megsiratnád?

A hideg szellő kegyetlen suttogása dermesztette meg a

levegőt. A száraz falevelek nyikorogtak a fagyos

lehellettől. Az eget elborította egy sötét felleg, mi ében

szájával készült elnyelni a napot. Sziszegő sötétség

burjánzott a levegőben, a messzi határ vidékeit már elnyelte

az éj. Egy nő állt egy épület virágokkal díszített

kertjében. Nyirkos és ében volt az idő, nem lehetett látni

az arcát, de valahonnan a sötét mélyéről felragyogott egy

kegyetlen szem. A ruhája fehér volt, mint a haja, mi lassan

lobogott a szél hullámaiban. Egy kisfiú ballagott elő a

házból. Fejét lesütötte, hogy annya ne lássa szégyenkező

szemeit, mikben halványan elfojtott könnyek derengtek. A nő

hangja kimért volt és hideg:

-Szégyent hozol rám fiam...

A fiú nem szólalt meg, továbbra is fegyelmezetten nézte a

földet és próbálta arcáról elrejteni a rettegést, mi vacogó

lábairól kúszott fel:

-Sajnálom...

Néhány perc, fenyegető szünet következett, majd a nő szép

ajkai újra elszakították egymást:

-A sajnálat nem elég. Olyan vagy, mint apád.

A fiú szemeit becsukta, majd mikor újra kinyíltak egy

dagadó, sós buborék nőtt rajtuk, mit próbált elfojtani. A

könnycsepp az állára csorgott, majd onnan le a földre. A

levegőt megrázta a loccsanás. Nem szabadna sírnia. Nem

sírhat! Nem teheti meg, mert nincs joga hozzá! A nő ragyogó

szemei hunyorogni kezdtek a sötétben. Egy paraszt dolgozott

a kertben. Verejtékző arcára rémült árny borult, mikor

meglátta, hogy rámerednek. A nő homlokán lévő félhold

felragyogott, miközben kezeit lassan és kimérten

kinyújtotta. Ujjai fényleni kezdtek. A paraszt kezei lassan

szedték a gyomot, majd eszméletlenül gyorsak lettek, amint a

pánik görcsbe rántotta őket. A fiú nem nézett oda.

Tekintetét elkapta, de fülei nem tudtak elmenekülni.

Hallotta a kegyetlen fröcsögést, amint vörös cseppek

záporával telik meg a levegő. A paraszt szája kitárult.

Ordítozni készült, de csak habzó halálhörgés hagyta el

ajkait, miközben összezsugorodott pupillájában fényes ostor

tükröződött. A fiú sírni akart, de az ostor most a feje

mellett suhant el, szétzúzva a dagadó könnyet, mi a derengő

szemből készült előbuggyanni. A nő hangja gonoszul suttogott:

-Megsiratnád?

-Nem...

A fiú ránézett a holttestre. Nem szabad sírnia. Nincs joga

hozzá! A nő sarkon fordult és bement a házba. A szél lassan

suhogott tovább, fosztva a cseresznye fa virágait. Mintha

havazott volna...

2. Fejezet: Angyal 

Inuyasha talpát kissé csiklandozta a hó, szőre is felállt a

csípő, mennyből aláhulló hópihék miatt, de nem törődött

velük. Nem izgatta a hideg, fel sem fogta a vacogtató

érzést, tudata legmélyén is csak halványan villant fel a 

jeges kimerültség, mert számára semmit sem jelentett ez az

ünnep. Bámulta a táncoló hópihéket, mik kergették egymást a

szélben, mi fagyos lélegzettel csapott az arcába

meglobogtatva haját. A félszellem merengő, sárga szemeivel

meredt újra az égbolt hullámzó fátyolára. Érezte, ahogy egy

könnycsepp dagad meg a szemében, mi szinte jéggé dermed.

Megtörölte szemeit. Nem akart sírni. Túl büszke volt hozzá.

Néhány percre a földre sütötte remegő tekintetét, miben

áthatóan ragyogott a hó. 

-Anyám...-sóhajtott fel.

Kezeit ruhája alá túrta és bőrét kezdte el maszírozni, hogy

leperegjen róla a hidegség. Nem akart bemenni Kagoméék

házába. Nem. Most csak egyedül szeretett volna lenni. Újra

felderengtek benne a keserű emlékek, anyja ugyanis karácsony

napján halt meg. Szemeire merengő árny borult.

Saját magát látta, amint kisgyerekként anyja meleg, szerető

kezeire borul, majd vidám szemekkel rámered a nőre és

szorosan átöleli a ruhájába csimpaszkodva:

-Anya, ugye mindig együtt maradunk?

-Együtt fiam.-mosolygott a nő, majd ő is átkarolta Inuyashát. 

-Fázol?-kérdezte Inuyasha.

-Egy kicsit...

Izayoi próbálta elrejteni könnyeit, mik ezüstös patakként

öntötték el arcát.

Inuyasha megborzongott, amint visszagondolt erre. Tudta,

hogy anyja nem fázik. Tudta, hogy mi volt az a görcsös

rángatózás, de nem merte megkérdezni, mert félt a választól.

A fiú újra elkezdte kémlelni az eget. A menny habzó felhőire

tekintett, miknek fátyola mögül halvány fénysugár vetkőzött

ki. A szikrázó fény hirtelen erősödni kezdett, annyira, hogy

Inuyashának el kellett kapnia a tekintetét, mert már égette

szemeit a tiszta, mennyei köd. Mikor a hunyorgó sugár

halványodni kezdett újra a felhőkre nézett, majd remegő

szemei a kavargó hópihékre szegeződtek. A sok millió kis

darab, mintha valami alakot formált volna. Egy kecses,

szelíd testet, ki kitárta simogató, védelmet nyújtó

szárnyait. Inuyasha testét elöntötték a hópihék. De a kis

csillagok nem voltak hidegek. Melegen simultak bőréhez,

miközben megnyugtató, ártatlan suttogás dallamként süvített

bele füleibe. Nem értette a szavakat, de érezte őket. Érezte

a szeretetet bennük. Inuyasha újra a menny felhői fele

tekintett, miknek habjaiba lassan belemerült a szépséges

alak, miközben még a távolban kinyújtotta kezeit a fiú fele

és letörölte róla az édes könnyeket. 

-Mindig együtt leszünk.

Hirtelen újabb kéz érintette meg Inuyasha testét. Amint

hátra pillantott a fiú, Kagomét látta meg. A lány csillogó

szemeivel Inuyashára meredt:

-Jössz? Kész a vacsora. Ugye nem akarsz megfázni? Mi a baj?

-Keh...Semmi!-kiáltott fel felháborodottan a félszellem.

Kagome fejét bánatosan lehajtotta, mire a fiú rámeredt és

megérintette a kezét:

-Bocsáss meg. 

A hulló hópihék függyönye mögött egymásra meredtek, majd

Inuyasha megállt és magához húzta a lányt megvédve testével

a hideg lehelletétől. A fiú elmosolygott:

-Menjünk...-azzal elindultak a ház fele.

Már érződött a sült fenséges szaga, már látták a

feldíszített karácsonyfa vidám fényeit. De egyik csoda sem

ért fel azzal, amit akkor pillantott meg, mikor hátra

fordult utoljára. A menny fényei újra megtörék a hóesést. 

Izayoi mosolyát látta meg bennük...

3. Fejezet: A meglepő hír

A menny felhői lassan nyíltak meg. A nap szikrázó sugarai

elöntötték a dombokat. Shippou furcsa, aggódó szemekkel

Kagoméra nézett, majd az előttük ballagó Inuyashára:

-Nagyon furcsán viselkedik. Olyan halk. Mi bánthatja?

-Nem tudom. Nem mondja el. Nem erőltetem, ha nem akar

beszélni róla. Hogy telt a te karácsonyod

Shippou?-mosolygott fel a lány.

-Jól. Miroku Sangot nyaggatta állandóan, valamilyen ajándék

miatt, de ő nem akarta elfogadni. Azt mondta durva lenne egy

kölyök előtt. Nem értem, milyen az az ajándék, amit egy

gyerek nem láthat.-mondta kissé sértődötten.

Kagome arcára halvány pír szökött fel. Hirtelen Inuyasha

megállt. Haját csendesen lobogtatta a szél. Egy alak állt a

fák közt. Arany szemei csendesen szikráztak, mindegyik

fényben volt valami hideg parázs, mitől felállt a félszellem

hátán a szőr. Sesshomaru lassan lépett elő. A szellem

érzéstelen szemeivel a párra tekintett. Shippou félelmében a

lány mögé bújt. Mintha jeges vízzel öntötték volna nyakon,

Inuyasha felébredt a csendes állapotból, amint állkapcsa

dühödten remegett, miközben félelmetesen higgadt bátyára meredt:

-Mit keresel itt?

-Megéreztem a szagod.

-Mit akarsz? Gondolom nem azért jöttél, hogy boldog

karácsonyt kívánj!-tekergett kárörvendő mosoly arcára.

-Az emberek és a nyomorult kis ünnepeik tökéletesen hidegen

hagynak. Anyád vére folyik az ereidben félig-meddig.

Természetes, hogy te is vonzódsz ezekhez a szokásokhoz, de

nem kellene dicsekedned velük. Szégyent hozol apánk vérére.

-Bocsáss meg Sesshomaru, de nem az én hibám az hogy te szív

nélkül jöttél a világra.

-Megöllek...

-Sokszor hallottam már ezt, mondj valami újat.

Sesshomaru megindult. Rebbenés nélküli arccal vágtatott a

félszellem fele, miközben féktelen keze kegyetlen

„grimaszba” torzult. Az ostor, mint egy tekergő, vérszomjas

kígyó csapott fel a magasba, majd sújtott le a Tetsuigára.

Inuyasha kissé hátra esett a nagy erejű támadás miatt, de

nem hátrált meg. A ragyogó ostor újra lecsapott, olyan

erővel, hogy a belőle kipattogó szikrák megcsípték a fiú arcát. 

-Inuyasha!-sikítozott Kagome.

A szellem előrántotta a Toukijint. A kardok ádázul

csapkodták egymást. Összeütközésükkor éles, fülsüketítő

sipítás hallatszott, mintha sírtak volna, amint egymást

marcangolták az erőteljes csapások miatt. Az ostor továbbra

is tekergett a szellem ujjai közt, mik fogták a kardot is,

mint egy önálló életet élő kígyó, ott suhogva Inuyasha feje

körül, mintha meg akarná harapni. A két küzdő hamarosan

eltűnt Kagome látóteréből, szemei is szinte csak két

egymásba belekapó foltot tudtak kivenni. Utánuk szaladt. A

levegő megtelt a süvítő kardok hangjával. Sesshomaru most

ereje tejében volt. A lány újra megpillantotta őket.

Inuyasha egy kisebb szakadék peremén küzdött a szellemmel,

alattuk befagyott tó tátongott. A lány észre vette, hogy a

fiú már csak védekezni tud, alig tud ellenállni Sesshomaru

gyilkos csapásainak, kinek fegyelmezett arcára most egy

apró, elégedett mosoly villant fel. A Toukijin a magasba

emelkedett, vérszomjas pengéjén megcsillant a nap.

-FEKSZIK!-sikított fel a lány. 

Inuyasha a mélybe zuhant. A kard célt tévesztett. Jeges

csobbanás hangja töltötte meg a levegőt, amint a fiú áttörte

a jégpáncélt. Sesshomaru csalódottan hunyorogni kezdett.

Arcára vibráló, fenyegető árny terült szét, amint pengeéles

körmei ragyogni kezdtek. Hirtelen arany sugár kíséretében

jégdarabokkal telt meg a levegő. A szellem látóterét

elöntötték a széthulló „cafatok”. Sesshomaru utat nyitott a

csillógó víz ragyogó fátyola közt, de már elkésett.

Áldozatai már eltüntek.

-Hol vagy Sesshomaru nagyúr?-kiabálta Jaken.

A kis démon szemei felragyogtak, amint megpillantotta

szeretett nagyurát, de hirtelen a vidámságtól sikítozó Rin

gázolt át rajta:

-Sesshomaru nagyúr!

-Rin...

-Sesshomaru nagyúr, mit csináltál? Miért hagytál úgy el minket?

-Volt egy kis elintézni valóm...-azzal a szellem sarkon

fordult a lánnyal és Jakennel a nyomában.

Inuyasha a földön hasalt Kaede kunyhójában. Verejtékző hátán

kisebb sebek tátogtak, mik azonnal kezdtek beforradni.

Dühös, éles tekintettel meredt maga elé, de az arcán ragyogó

furcsa, fegyelmezett magatartás nem tűnt el. Kagome vizes

ruhával borogatta a fiú hátát, hogy lehűtse a verejtékező

izmokat, mik izgatóan hullámoztak ujjai alatt. A lány

gyengéden megtörölte Inuyasha testét sejmes kezeivel, miket

próbált lenyugtatni, hogy ne kezdjenek el remegni a kéjes

vágytól, amit az az élvezet nyújtott számára, hogy ujjai

hozzá érhettek a félszellem bőréhez. De nem engedhetett a

mámorító csábításnak. Sango és Miroku is ott voltak, kik

kíváncsi szemekkel nézték őket, miközben a szerzetes

eltakarta Shippou szemeit. Kagome próbálta elrejteni arcáról

a pírt és próbálta elfojtani a szemeiben derengő kéjt.

Inuyasha nem törődött a lánnyal. Mintha nem is érezte volna

a lány kényeztető kezeit, meredt maga elé, majd lassan

megszólalt:

-Az az átkozott...Majdnem megölt.

-Ne törődj vele.

-Sosem tanul. De félek, hogy egyszer nem fog hibázni.

Kagome bólintott. A lány ijedten észrevette, hogy már puszta

kezeivel simogatja a fiút. Kezeit gyorsan elkapta. A

félszellem tekintetét a lányra szegezte:

-Mi a baj Kagome?

Hirtelen Kaede lépett be a kunyhóba:

-Attól tartok nem sok időtök van a pihenésre.

-Mi történt Kaede anyó?-kérdezte Sango.

-Egy vérszomjas szellem garázdálkodik a környéken. Ártatlan

embereket mészárol le, falukat tesz a földdel egyenlővé. De

ez nem minden. Ami sokkal nyugtalanítóbb az az, hogy a

szellem, az egyik túlélő elmondása szerint kíértetiesen

hasonlít valakire.

Néhány másodperc vészjóló, fenyegető szünet következett,

majd Kaede öreg ajkai lassan elszakadtak egymástól. A szó

félelmetes, kegyetlen hanglejtéssel buggyant ki a szájából:

-Sesshomarura...

-MI?-ugrott fel Inuyasha ökölbe szorítva kezeit.

-Öregeket, gyerekeket, férfiakat, nőket ölt meg. Ártatlan

embereket.

-Az a bolond. A történtek után? Együttes erővel legyőztük a

Souungat. Azt hittem drága bátyám némi változáson esett át,

de ahogy a mondás tartja, vérszomjas, embergyűlölő kutyából

nem lesz öleb. Tudtam, hogy nem tagadja meg a vérét.

-De Inuyasha? Mi van, ha csapda?-kérdezte aggódva

Kagome-Lehet, hogy nem Sesshomaru a tettes, hanem...

Hirtelen halk nyögés hallatszott fel. A lány az ajtó fele

tekintett. Két férfi egy sérült harmadikat cipelt a vállán.

A sebesült ruhája mocskos volt a vértől, ami hosszú,

kíméletlen tócsákban fröcsögött, jelezve azt az utat,

ahonnan jöttek. Sápadt arcát lassan felkapta és üveges

szemeivel Inuyashára meredt. Remegő ajkai mögül habzó nyál

csorgott alá, mibe vérfagysztó vörösség is vegyült, miközben

nyelve mögül halálhörgét nyögött:

-A fé.....hold.....Azo... a szeme..azo... a sága, hidegggg

szeei...

Inuyasha kirontott a kunyhóból és az erdő fele vette az

irányt. Kagome utána nyúlt, de nem érte el. A fiú még

visszakiabált feléjük, mielőtt eltűnt volna a sűrűben:

-Ne kövessetek!

4. Fejezet: A vérszomjas szellem

Akimoto vacogva feküdt a lovasszekér alatt. A nő verejtéke

ragadós, forró masszaként hatolt a ruhája alá. Fogai

kétségbeesetten kopogtak szájában, kezei tehetetlenül

rázkódtak a félelem miatt, miközben remegő szemeit, mik

könnyekkel teltek meg, a kerekek fele szegezte. Tompa

sziszegést hallott. Látta, amint óriási karmok csapódnak a

földbe. Levegőt sem mert venni, vörösödő arca elfojtott

sikítását takarta el. Hallotta, amint a szörnyeteg morog,

majd a levegőbe szippant. Biztos megtalálja, és akkor

széttépi! Darabokra fogja tépni! Fagyos csend következett. A

szörny megállt, szimatolását abbahagyta. A csendet kimért,

éhes sziszegés borzolta meg. Akimoto ruháját nedves forróság

öntötte el. Lassan elkezdett hátrálni, hogy ki tudjon törni

a szekér másik oldalán. Közben a szétmarcangolt lovakra

tekintett. Jó ég...Hirtelen a bestia förtelmes,

krokodilszerű pofáját a szekér alá csapta és rideg

hüllőszemeivel a nőre meredt. A feyegető állkapocs az orra

előtt csapódott össze, de nem érte el. A nőből kétségbeesett

sikoly tört elő. A szörnyeteg szája újra kitárult, elöntve

Akimoto látóterét, ki már a fogakat se látta, csak a

tekergő, húsos nyelvet és magát a lény gyomrát. Készült

arra, hogy az agyarak belemélyednek a húsába, de hirtelen a

szörnyből fájdalmas sipítás tört elő. A nő végre kijutott a

szekér alól. Látta, amint a bestia holtan elterül a földön

és kigúbadt, elvörösödött szemeivel rá mered. Akimoto az

erdő fele tekintett. Fehér hajú alak állt a szélben. A nő

kezeit kitárta, hogy köszönetet mondjon megmentőjének,

miközben szemei hálás csillagokkal teltek meg:

-Köszönöm!

Az alak kinyújtotta vibráló kezeit. Akimoto arcára fagyott

mosolyáról halk suttogás hallatszott:

-Ne...

5. Fejezet: Inuyasha Sesshomaru ellen

Sesshomaru nyugodtan meredt maga elé a fák árnyékában.

Rebbenés nélküli, csendes szemeit Jakenre és a játszó Rinre

szegezte. A kislány vidáman hancúrozott a kis démon körül,

ki kiabálva próbálta oktatni Rint. A lány nem törődött a

goromba Jakennel. Rakoncátlan lábaival köröket írt le, utána

a bokrok közé szaladt. Jaken utána loholt. Sesshomaru

fegyelmezett arcával rájuk nézett. A szél hidegen

meglobogott. A szellem rideg tekintetét oldalra szegezte.

Inuyasha állt vele szemben. A fiú szája dühödten vicsorgott,

miközben elszánt kezeivel erősen megmarkolta a Tetsuigát.

Sesshomaru nyugodt hanggal megszólította dühös öccsét:

-A változatosság kedvéért te keresel fel, hogy megölj?

-Fogd be! Rengeteg ártatlan embert lemészároltál, ideje

megfizetned!

Sesshomaru nem szólalt meg. Lassan felállt, kezét

kinyújtotta, mi fenyegetően ragyogni kezdett. Inuyasha

ordítozva megindult, feléje csapva kardját:

-Most MEGHALSZ!

A fényes ostor sziszegve megindult és körülcsavarta a

Tetsuigát. A félszellem szemeit egy pillanatra elvakította a

sercegő csáp, mi elborította a kardot, de nem sok ideje

maradt arra, hogy ezzel törődjön, mert Sesshomaru maga fele

rántotta az ostort vele együtt. A szellem visszahúzta a

ragyogó csápot és előrántotta a Toukijint. Inuyasha

megfékezte lábaival Sesshomaru fele „zuhanó” tetsét, mert

majdnem a csillogó pengébe lökte a szellem. A Tetsuiga és a

Toukijin összecsapott. Mintha pattogó villámok csaptak volna

elő a két kardból, amint azok csattogva egymásnak ütköztek.

Inuyasha kissé meghátrált, miközben nyálazva elkiáltotta magát:

-Szélborda!

A Tetsuigából mindent átható fényvihar robbant elő, minek

utjából Sesshomaru könnyedén kitért, ki a magasba dobta a

kardját. A félszellem egyik kezére rátekeredett az ostor, mi

sziszegve megfodorta a levegőt, majd vonagolva a földhöz

hajította. A szellem a levegőben kecses könnyedséggel

elkapta a kardot, minek pengéje fenyegetően felszikrázott a

nap vakító sugarai közt. Sesshomaru tekintete nyugodt volt,

de szemeinek mélyén csillogott a düh, amint földön heverő

öccsére tekintett. A szellem megperdült a levegőben, ruhája

kísértetiesen meglobogott a fagyos szélben. Sesshomaru

halálos nyílként omlott alá a nap szikrázó sugaraiban

fürödve kezét magasba lendítve a karddal:

-Még mindig nem tudod hol a helyed...

A Toukijin éle belemélyedt Inuyasha homlokának bőrébe,

feltépve azt, miközben belőle halvány vörösség csorgott alá,

végignyalva a fiú állát, nedvessé téve a talajt. A Tetsuiga

remegve küzdött Sesshomaru ellen. Inuyasha semmit sem

látott, csak a mindent elöntő pengét és szeme sarkában a

vérét, minek sós bűze az orrába hatolt. Inuyasha dühödten

ellökte magától a szellemet, ki újból neki rontott. A két

kard süvítve újból egymásnak csapódott. Sesshomaru fagyos

arcán halvány mosoly kúszott fel:

-Te akarsz megölni? Védekezni is alig bírsz...

Inuyasha hirtelen a magasba ugrott. Sesshomaru követte. Egy

erős mozdulattal elékerült. A fiú lábaival elrugaszkodott a

levegőben, amint megrúgta bátyát, kinek kegyetlen szemei a

Toukijin szikrázó pengéjén tükröződtek. 

-Szélborda!-üvöltötte el magát újra Inuyasha.

Sesshomaru ismét kitért a támadás elől elégedett arccal

rámeredve a fáradó fiúra csendes szemeivel:

-Gyenge kis lény vagy....

-Olyan furcsa, hogy ez a gyenge kis lény már annyiszor

legyőzött!

Alig értek a földre, feszes lábaik újra elrúgták maguktól a

talajt. A kardok csapkodása megtöltötte a levegőt. Hirtelen

Inuyasha fáradtan a földre rogyott. Remegő kezeivel

megszorította a vállát. Dühös szemeit az ujjaira szegezte,

mik mögül a habzó vér bugyogva tört elő meleg masszába

áztatva ruháját. Sesshomaru mögötte állt pár méterrel. A

szellem lassan megfordult és a fiúra meredt. Inuyasha nyögve

felállt. Kardja felcsillant a napfényben. A fiú elszántan

felüvöltött:

-MEGHALSZ!

Hirtelen, mint valami mennyei csoda, a sűrű bokrok közül Rin

futott elő. A kislány kezeit a szellem lába közé fonta és

tiltakozó, derengő szemeit Inuyashára szegezte, miközben

remegő szája mögül a kétségbeesett szavak hatalmas súlyként

a félszellemre omlottak:

-Ne bántsd Sesshomarut!

Inuyasha megtorpant. Megdöbbentten a lányra tekintett. Rin

ordítozni kezdett, majd fejét Sesshomaru ruhájába túrta

elállva könnyei útját, mik csillogva töltötték meg a levegőt:

-Nem bánthatod! Nem engedem! Nem engedem hogy bántsd!

Hirtelen Sesshomaru felkapta a fejét és arany szemeivel a

bozót fele tekintette, miből Jaken hörgő hangja halatszott.

A szellem a sűrűbe rontott magára hagyva Inuyashát, ki

néhány másodpercig még farkasszemet nézett Rinnel, ki dühtől

hullámzó szemeit rá szegezte, mikben megvetés csillogott,

mintha egy förtelmes gyilkos előtt állt volna. Utána a lány

is eltűnt a bokrok közt. Inuyasha nem értette. Zavarodott

tekintettel utánuk tekintett, de hirtelen lábait féktelen

zsibbadás öntötte el, mi görcsbe rántotta verejtékző testét.

Mielőtt minden elsötétült volna előtte, még meglátta Kagome

ijedt arcát, majd mindent elnémított a csendet rikoltozó semmi.

6. fejezet: A találkozás

Sesshomaru sárga szemeivel Jaknen testére pillantott.A kis

démon ében, üres szemeit a nagyúrra szegezte, szája megállt

a lecsukódásban, miközben belőle elfojtott csend

rikoltozott, görcsös kezeivel szorongatva a levegőt. A

szellem halk szemeit a tátogó sötétség fele szegezte, miben

fehér árny alakja vált láthatóvá. Az ében sűrű feneketlen

mélyéről kegyetlen szempár ragyogott fel és egy vörös

félhold. Sesshomaru kezei fenyegetően megroppantak, szemei

hidegen hunyorogtak. Tökéletesen higgadtak tűnt,

félelmetesen nyugodt tekintete nem árulkodott félelemről,

pedig a szemében csillogó ragyogás mélyén lapult

valami...Valami elfojtott érzelem...

Nem sírhat! Nem! Nincs joga hozzá!

A fehér alak lassan közeledett, mint egy kísértet. Először

fehér ruhája vetkőzött ki az éjből, lobogó hajával, utána

finom ajkai, végül az érzelmek nélküli arany szempár. Mintha

egy tükör előtt állt volna Sesshomaru előtt. Az alak

vérfagyasztó tekintete, fehér haja, a félhold a homlokán

hasonlított a szellemre, egyetlen jelentős dolgot kivéve. Az

idegen nő volt. Kezében Jaken megkaparintott botja virított.

Sesshomaru elővette a Tensaigát és lesújtott vele a halott

Jakenre. A kis démon felkapta tekintetét. Értetlen szemeit a

két egymással szemben álló szellem közt ingáztatta. Jaken

dühösen Sesshomaru fele mordult:

-Ez a bestia megölt nagyuram. Végezz vele nagyuram amiért

orvul megtámadott és elvette a botomat!

Sesshomaru szemei megrebbentek:

-Félre Jaken.

A nő fagyosan megszólalt:

-Rég találkoztunk Sesshomaru.

-Hayu...Úgy tudtam régen meghaltál...

-Hamisak a pletykák. Nem olyan könnyű engem elpusztítani,

ahogy téged sem.

Jaken szemei kigúbadtak. Csak most esett le neki a

döbbenetes tény, hogy miért hasonlított annyira a nő

Sesshomarura:

-Nagyuram! Ez nem lehet igaz, ez csak valami trükk. Ő a

te...A te?

-Igen Jaken...

Hayu hideg arcán apró mosoly törte meg a jeget:

-Olyan szép vagy mint apád...De elhagyott. Egy közönséges

halandó miatt. 

-Mit akarsz?

Hirtelen Rin rontott elő a bokrok közül. Döbbent tekintetét

a két szellem fele szegezte. Hayu kezeit lassan kinyújtotta.

Karmai ragyogni kezdtek. Az ostor sziszegve takergett elő

belőlük, mint egy megbűvölt kígyó vonagolva csapkodva a

levegőt. A nő jeges szemeit, mikre fenyegető sötétség

borult, Rinre szegezte. A ragyogó ostor a lány fele kapott.

Rin kezeit maga elé kapta. Sikoltani se maradt ideje.

Hallotta, ahogy az ostor felhasítja a levegőt, de nem érte

el. Hayu szemeiben parány döbbenet csillogott. Szája apró,

csalódott grimaszba torzult:

-Látom nem csak külsőleg hasonlítasz apádra...Szégyent hozol

rám!-azzal a Rin előtt álló Sesshomarura csapta újra

ostorát. A szellem nem tántorodott meg, mintha nem is érezte

volna a csapást. A nő ajkai mögül dermesztő szavak gomolyogtak:

-De látom a hidegvéredet tőlem örökölted...

Sesshomaru és Hayu ostora néhány pilanatra egymásba

gabalyodott, majd különválva egymásba csapott hideg villanás

fényével borítva el a levegőt. Rin ijedten kuporodott 

félelemtől megbénult Jaken mögé. Sesshomaru hirtelen előre

rántotta kezét. Hayu szemei kigubdtak a meglepettségtől. A

szellem könyörtelen ujjait a nyaka köré csavarta. A nő

gonoszul sziszegett:

-Mire vársz? Ölj meg!

Sesshomaru fagyosan meredt rá annyára. Hayu hangjában

csalódottság csengett:

-Gyenge vagy...Mint az apád...

A nő kitépte magát Sesshomaru karmaiból és egy gyors

mozdulattal elvette tőle a Tensaigát. Hayu a kardra meredt:

-A tiedet nem védi varázslat. Tehát ez az

örökséged...Szánalmas...-azzal rideg szemeit Rinre

szegezte-Őt megsiratnád?

Sesshomaru megindult a nő fele, de nem tudta elérni. Hayu

köddé vált, hangja visszhangozva hullámzott:

-Nem mindent örököltél tőlem...

A szél szárnyán szinte szelíden szálltak a szavak:

-Szem sosem láthatja...Végső nyughelyét ki őrzi, titkát soha

fel nem fedi...

Sesshomaru szó nélkül sarkon fordult, mintha semmi sem

történt volna. Pedig Hayu magával vitte a Tensaigát és Jaken

botját. Az eső kövér cseppekben esni kezdett...

7. Fejezet: Egy szenvedélyes éjszaka

Inuyasha valami puha dolgot érzett  feje alatt. Mikor remegő

szemei kinyíltak egy gyengéd kezet pillantott meg, amint

végigsimítja a mellét olyan szelíden és érzékien, hogy a fiú

görcsösen megborzongott az ágyékánál. Mikor tekintetét

felkapta Kagome szemeibe nézett. Inuyasha és a lány arcára

vörös pír burjánzott fel, miközben valami rózsaszínes

felhőben fürödtek. A  romantikus csodát Inuyasha törte meg,

ki makacsul felült a lány öléből és a bekötözött sebeire

tekintett:

-Ura voltam a helyzetnek!

-Láttam...-mondta sértődötten a lány-El ne felejtsd

megköszönni, hogy megmentettelek.

-Nincs szükségem rá!

Egy barlangban voltak, miben a lány által bíbor színű tűz

lobogott. Kinn esett az eső, az egész erdőt egy elmosott,

zöldes masszává változtatva. Inuyasha kimeredt:

-Igazad volt. Nem Sesshomaru a tettes. 

-De akkor ki sebesítette meg azt az embert?

-Nem tudom.

A fiú felállt és a kijárat fele indult. Kagome dühösen utána

kiabált:

-Nem mehetsz ki ilyenkor így! Még pihenned kell!

-Nincs szükségem a tanácsodra.

-FEKSZIK!

Inuyasha nyögve a földre omlott. Tekintetét dühödten a

lányra szegezte, szája kinyílt, de minden sértő szó

visszafolyt a belsejébe. A lány kecses, szépséges lábaira

tekintett. Arcát elöntötte a pír, érezte, ahogy ruhájához

feszesen odasimul férfiassága, de próbálta elfojtani kéjes

vágyait, mik lángra lobbantották verejtékző testét. Kagome

lehajolt és átnyújtotta Inuyashának a ruháit. A fiú és a

lány keze néhány pillanatig összeért. Valami nyugtató, mégis

heves bizsergés öntötte el mindkettőjük kalapáló szívét.

Inuyasha készült felvenni a kimonóját, de a parázsló

fájdalom miatt mozdulata félbe szakadt. A lány gyengéden

felsegítette a fiúra a ruhát. Megérintette Inuyasha hátát.

Kagome ujjai bizseregni kezdtek, amint hozzá értek a feszes

izmokhoz. A félszellem lassan megfordult és arany szemeit a

lányra szegezte:

-Ne haragudj...Nem akartalak megbántani.

-Nem haragszom...

-Tudom, néha megbántalak, és ez nem helyes. Ezen nem tudok

változtatni. Én sajnos ilyen vagyok.

-Sajnálom, hogy én sem tudok többet adni neked.

-Többet? Mellettem vagy, láttalak, amint megsirattál, és

tudom hogy mindig mellettem álltál.

-Kikiyo többet tett...

-Mi?-kapta fel döbbenten fejét Inuyasha.

-Kikiyo feladta érted korábbi életét. Elárulta saját

magát...Aztán meghalt...Vajon én is fel tudnám áldozni magam

miattad?

-Jaj, Kagome, így is sok mindent feladtál értem. A normális

életedet. Ne gondolj ilyenekre.

Inuyasha megérintette a lány kezét. Kagome szemei ragyogni

kezdtek. Mindjárt...

A fiú zavarban volt. Mindjárt olyan dolgot tesz, amit később

meg fog bánni. Hirtelen Inuyasha átölelte a lányt és a

földre terítette. Kagome szemei kigúbadtak a gyönyör miatt,

majd szempillái átölelték egymást, olyan érzékien, mint

ahogy a fiú tette.

-Ez nem helyes...-suttogta a lány.

-Tudom...-lihegte mosolygova Inuyasha.

 A fiú mohón megsimította a lány combját. Kagome

szenvedélyesen letépte Inuyasháról a ruháit vágyaktól

kábultan végigsimogatva a kéjtől lihegő félszellemet.

Inuyasha ajkait ezután a lány nyakára tapasztotta szelíd

csókok tengerébe fürösztve meg a lihegő Kagomét, kinek

remegő szája mögül parány sikoly buggyant ki. A fiú mohón

megnyalta a lány melleit, mik csábítóan dodorodta ki ruhája

alól, mitől a félszellem megszabadította. Szabadok voltak és

őrülten szerelmesek. Inuyasha nyelvével örömet okozott a

lánynak, amint kitárta Kagome lábait és érzéki csókjaival

lángra borította a lány ágyékát. A fiú ajkairól édes nektár

csorgott alá, mit kéjesen lenyalt magáról. Kagome vágytól

remegve megfosztotta Inuyashát minden ruhájától és kezébe

vette a fiú lüktető férfiasságát. Kagome könnyezni kezdett

örömében, amint ajkai megízlelték a félszellemet. Inuyasha

arcát forró verejtékek öntötték el, torkából elfojtott

nyögések süvítettek ki, miközben ujjaival Kagome testét

simogatta. Utána az ölébe ültette a lányt. Kagome ajkait a

fiú füleire tapasztotta. Valamiben meg kellett kapaszkodnia,

<FONT face="times